A BRIEWELL,

Két nő fekete ruhában beállított fotón egy neutrális háttér előtt, az egyikük ül, a másik mögötte áll, keze lazán az ülő nő vállán pihen.

ami nem csak egy stúdió de egy közösség is. Legyél fiatal nő, várandós kismama vagy már anyuka, nálunk biztosan megtalálod a számodra megfelelő órát/eseményt.

Ahol a keleti holisztikus szemlélet találkozik a nyugati élet ritmusával.

ISMERJ MEG MINKET

Fiatal nő fekete ruhában laza pózban ül egy bárszéken, többféle gyűrűt és egy órát visel, neutrális háttér előtt. A Briewell csapatának tagja.

Katona Zsófia
Társalapító

“Az, hogy a Briewell Stúdió létrejött hosszú hosszú évek gondolata és munkája. Az út, ami ide vezetett enyhén szólva is kanyargós volt és sokszor nem is gondoltuk volna, hogy ide lyukadunk ki a végén. De aztán valahogy az élet mégis mindig visszaterelt minket a “helyes” irányba.”

Az én ide vezető utam 11 évre nyúlik vissza, amikor egy sportsérülés után a jóga útjára léptem. Rimóczi Andrea a Rea jóga megálmodója megmutatta a jógában rejlő lehetőségeket, amiért örökké hálás leszek. Aztán közel 3 éve egy mélypont után kirepültem Spanyolországba és elvégeztem életem első jógaoktató képzését, ezután pedig minden felgyorsult. Elkezdtem oktatni, megismerkedtem a pilatessel, ami első látásra szerelemmé vált. Ezután 3 állásban kezdtem el dolgozni, mert azt hittem attól majd elhalványulnak a múlt sérelmei, de nem hozta meg a várt sikert. Időközben megismerkedtem a kismama jógával, baba-mama jógával, ami meghozta az áttörést. Talán ehhez a vonalhoz volt a legkönnyebb kapcsolódnom, mert a család mindig is fontos szerepet töltött be az életemben.

Ezt követően pedig megszületett bennem a vágy, hogy egy olyan teret teremtsek másoknak is, ahol otthon érezhetik magukat és fejlődhetnek a saját ritmusukban.

Remélem ez a hely majd betölti számodra ezt a szerepet.

Zsófi

Fiatal nő fehér pólóban és farmer nadrágban ül egy bárszéken, laza pózban, neutrális háttér előtt. A Briewell csapatának tagja.

Katona Boglárka
Társalapító

Én már egészen kicsi korom óta tudom, hogy az emberekkel szeretnék foglalkozni. Nagyon kíváncsi személyiség vagyok, lenyűgöz az emberi test és a világ működése. Ez a kíváncsiság vezetett el engem előszőr az orvosi egyetemre, ahol labor analitikusként végeztem. Az egyetemi éveim alatt nagyon sokat tanultam testünk működéséről és lehetőségem volt kutatni bizonyos immun folyamatokat. Borzasztóan élveztem a sok új információt és tudást, ám mindig ott motoszkált a fejemben, hogy valami mégis hiányzik. Az életem nagy részében jelen volt a jóga, a meditáció és a mindfullness. Igyekeztem minél többet gyakorolni ezeket. Tudtam és éreztem, hogy az egészségem nem csak a testem megfelelő működésén múlik, hanem azon is, a lelkem hogyan érzi magát. Ez vezetett el engem a keleti gyógyításhoz, a holisztikus szemlélethez.

Az egyetem után belevágtam a természetgyógyászatba, és elvégeztem a thai női és kismama masszázs képzést. Hiszem, hogy a jólétünk és a gyógyulásunk kulcsa a testünk és a lelkünk kölcsönös és tudatos ápolása. Ezt a csodát szeretném átadni nektek is a masszázsok alkalmával.

Így jutottam Én el most Hozzátok, tele hálával és reménnyel. Remélem minél többeteket megismerhetem majd személyesen is. Várlak szeretettel a Stúdióban!

Bogi

A stúdió megalakulása

Hangulatosan megvilágított jóga stúdió, néhány jóga szőnyeg elrendezve a fa padlón. A szőnyegeken összehajtott fehér pokróc és fekete jóga tégla. A mennyezetről fonott lámpa lóg, a sarokban álló lámpa, mellette fehér szekrényen a jóga eszközök.

Megtalálni az utunkat bizony kalandos feladat. De ha igyekszünk eközben megteremteni a belső békénket, az jelentősen megkönnyíti a dolgunkat.

Mind a ketten fiatal útjukat kereső nőként érkeztünk meg ide. Sok tapasztalás után úgy éreztük jó lenne egy olyan közösség, hely ahol megpihenhetünk és inspirálódhatunk.

Az, hogy a Briewell Stúdió létrejött hosszú hosszú évek gondolata és munkája. Az út, ami ide vezetett enyhén szólva is kanyargós volt és sokszor nem is gondoltuk volna, hogy ide lyukadunk ki a végén. De aztán valahogy az élet mégis mindig visszaterelt minket a “helyes” irányba.

Így alakult meg a stúdió, amiben reméljük egy második otthonra találsz!